Tegnap előtt már egyszer megjártam, amikor hazafelé felszálltam a 33-as buszra. A főúton halad egy ideig, ami jó, egészen addig a pontig, amíg le nem tér balra. De ez még nem baj, mert a főúttal párhuzamos utcán megy tovább. Viszont amikor először voltam rajta, inkább hamarabb leszálltam, s sétáltam egyet, minthogy úgy járjak, mint a tegnap.

Ez a kis kaland először is azért történt, mert este 8-ra kimentem a Greyfriar's Bobbie-ba (pub). A Japanese Society ott rendezett egy találkát, s gondoltam elmegyek, hogy tag legyek. Igen ám, de a titkáruk csak nem akart megérkezni, én meg sokat nem akartam maradni, mert már teljesen berekedtem (mára a hangom is elment), s még valamennyit akartam készülni a mai előadásra (amire végül be se mentem - de ezt akkor még nem tudtam). Úgyhogy elég hamar haza indultam. Mivel este volt, sötét volt, hideg volt, nem akartam 40 percet sétálni, úgyhogy a buszmegállóba mentem. Jött is a 33-as busz, gondoltam, fantasztikus, nem is kellett sokáig fagyoskodnom. És aztán rájöttem, hogy ez nem volt a legjobb döntés, mert figyelnem kell, hol tudok úgy leszállni, hogy viszonylag keveset kelljen gyalogolni utána. A Cameron Toll-nál tudtam, hogy megáll, úgyhogy gondoltam tovább maradok, mint amikor először ültem rajta. Igen ám, de nem ismertem fel a környéket, ahol le kellett volna szállni, mert a bevásárló központnak a másik oldalánál haladt el. Éreztem, hogy rossz irányba megyek, de azért még ott volt bennem a remény, hogy hátha a következő megállóhoz letér jobbra... de hátha a következőnél... na de lehet, hogy... És csak nem fordult jobbra. Úgyhogy kimentem a végállomásig, ami a kórház. Ezt is csak onnan tudom, hogy a Little France rajta van az egyetem campus térképén.

Egyedül, nagyon mérgesen, kicsit megrémülve, elindultam megkeresni, honnan indul a következő busz, kelletlenül odaadtam a harmadik adag £1.20-ot a jegyért, s vártam, hogy induljunk. Visszafele már jobban figyeltem, s a jó megállónál szálltam le, s mérgelődve sétáltam haza. Aztán a konyhában kiengedtem a gőzt, de szerintem inkább az segített, hogy Taylor felhozta a maradék cheesecake-et, hogy megegyük. Csodákra képes. Nagy kár, hogy otthon nincs:(